[Teljes oldalas nézet] [Kisebb betűméret] [Nagyobb betűméret] Főoldal

Zemplén + Rally + tokaji bortúra 2005 október

Tavaly, már biztosak voltunk benne, hogy Tállyát torkunktól távol tartani totális tévedésnek tudnánk, :-) ezért koramárciusban elindult a keresgélés, ami a megfelelő időpontot hivatott betájolni a távoli tállyai tájon. A Zemplén rally hétvégéje ideálisnak tetszett, és vágyakozón vártuk e dátum érkezését.

Az előzetes felmérések alapján igen nagy létszámúra duzzadt a kiváló borra, és a rally világára éhezők tábora. Türelmetlenül számoltam vissza a napokat, heteket, mikor újra feltettem mindenkinek a kérdést, hogy jön-e. A tavalyi tapasztalatok tudatában nem voltak vérmes reményeim, de hívő voltam, és nagyon lelkes. Én, a Gyula meg az Ottó, a Tóth Ottó, :-) most is komolyan gondoltuk. (már amennyire)

Az a vörösen izzó Nap Különböző megélhetési bűnözésből adódó kötelezettségek miatt, péntek reggel, egyedül vágtam neki a még ködös hajnalnak. A korai nap vörösen izzó korongja kivillant egy percre a barátságtalanul hömpölygő felhők takarásából, de nem vágyott a földet látni, ezért sokáig engedte nyomasztó uralmuk gomolygását. Már az autópályán jártam, mikor pezsegni kezdett a vérem, s maradéktalanul élveztem, hogy úton vagyok. Akár a Csavargók könyvében: elindulni a boldogság, megérkezni a halál. Hosszas párhuzamokat hozhatnék, keleti és nyugati filozófiákkal, de ez most nem az a hely. Valahol félúton újra feltűnt, és végig elkísért a fény, amelyet kitörő örömmel üdvözöltem, s vidám hangulatát átadta a nap további részére is, hiába voltam egyedül.

Miskolcon, éppen a gépátvétel mellett haladtam (volna) el, de egy hirtelen jobb fordulóval máris rengeteg tréler, versenyautó és rajongó között találtam magam egy kis utcában. Mindkét oldalon parkoltak, ezzel résnyire szűkítve az áthaladó kamionok útját, és egyre magasabbra pumpálva vezetőik vérnyomását. Itt még minden autó szépen pompázott a szikrázó napsütésben, bár volt, amelyikből nem csak a kipufogón át jött a füst. Sajnos láttam olyat is, amelyik csúnyán elkopott a verseny közepére, bár itt még csillogott töretlenül. Az autószalon tele volt rajongókkal, miközben a szinte csupasz vasakra felkerültek a rajtszámok, és reklámok. A versenyzők, csapatok, szurkolók, kíváncsiskodók barátságos forgataga egyre növekvő érdeklődéssel várta a nagymenők érkezését, és dicsérően bólogatott minden szépen felkészített gépre. Kicsik és nagyok, férfiak és nők, egyaránt élvezték a színes kavalkádot, amint a csapatok átestek a kötelező ellenőrzéseken. Fotósok és riporterek szaladgáltak az élmezőny tagjai után, ezzel besegítve a nagy számú, fényképezőket kattogtató laikusok témaválasztásába.

A prológig volt még két órám, hát elmentem a szállásra, hogy fújjak egyet. Lekaptam a szemüveget és egy meggondolatlan mozdulattal a székre tettem, majd bevágtattam a fürdőszobába. Átöltözöm, majd indulok vissza gondoltam, és lehuppantam egy székre, amely vészjósló recsegéssel adta tudtomra, hogy volt rajta valami. A SZEMÜVEG! Felpattantam, és reménykedve kaptam fel a valaha szebb napokat látott roncsot. Az egyik szár letört, és a másik sem látszott többnek, mint egy pipaszurkáló. Ekkor szomorúan ültem vissza, és minden veszni látszott. Indulnom is kellene, de nem látok kettőig sem. A maradék szárat, némi hajlítgatással újra "formába" hoztam, majd felpróbáltam. Hajlítás, próba, majd újra és újra. Látok! Bár hevesebb fejmozdulatok, lefelé nézés kizárva, de ekkor már a prológ felé hajtottam.

Egy helyi csapat focipályája volt a cél, körülötte salak a futóknak, aminek mentén végig lelátók. A kétezer forintos belépő ellenére csordultig megtelt és arénává változott a kis stadion. Talán négyezren lehettek. A korán nyugvó nap utolsó sugarai mellett kezdődött el a nehéz vasak lovagi tornája. Az autók az indítójelre, egy irányba kezdtek körözni a pálya ellentétes oldaláról. Az íveken mindenki igyekezett látványosan csúsztatni az autót, amit a közönség megújuló ovációval jutalmazott. Egyik autónak túl erősre sikerült a kezdés és megállt benne valami, és csak a helyszínen lévő terepjáró segítségével tudta elhagyni a pályát. Volt, aki a palánknak támaszkodva vett egy kanyart, volt, aki a fotósokra vadászott, de sokan megpördültek a napközben kissé fellocsolt salakon. A hamar sötétedő estében, a rajtszámok csökkenésével egyre nőtt a várakozás, és a lelkesedés, pedig nagyon hideg volt. A helyi műsorközlő próbált versenyzőket megszólaltatni, információkat átadni, de a gépek hangja, és az ujjongó tömeg moraja nem engedte érvényesülni. A belépésnél kapott csillagszórókat az utolsó előtti párosnál meggyújtotta mindenki, ezzel utánozhatatlan hangulatot adva az egész rendezvénynek, amelyen az autósport iránti érdeklődés dominált, minden mást félretéve.

Szombat reggel a szálláson igen meglepődtem, amikor kinézve az udvarra egy tréleren várakozó VFTS Lada 104 kacsintott vissza. A rendkívül barátságos Sváb panzió tulajdonosaival beszélgetve, a közös konyhában összedobtam a napi betevőt, majd elnézegettem a szépen kialakított udvart a reggeli nap első sugaraiban. A csapat, közben megreggelizett, és induláshoz készülődve életre lehelték az éjjeli hidegben kicsit makrancossá vált gépet.

A táj Minden szakaszt jóval a verseny előtt lezárnak, ezért célszerű, korábban bejutni, és egy helyen letáborozni. Korán indultam, és nagyon hideg volt, de a ködösen mosolygó táj kárpótolt mindenért. Miután bejártam a pályát oda-vissza, egy elég technikás résznél letáboroztam, vagy ötven másik autóval együtt. A rajtig még majd két óra volt, ezért a kocsiban ücsörögve élveztem a gyönyörű őszi reggel hangulatát. Mikor tizenegy körül kiszálltam, megdöbbentem, hogy a 6 fok, az 6 fok és igen keményen fel kellett öltöznöm. Minden, amim volt magamra vettem, de még így sem volt melegem, pedig sokat rohangáltam a "tűző" napon.
Bolyongás közben összefutottam egy társasággal, akik kértek pár fotót magukról. Itt megtalálható!
A szakasz végére megérkezett az erősítés és hamar bepuszilták a szendvicskészletet, és ami még rendelkezésre állt. Igen csak szürkült, mire elhajtott az utolsó autó is, és megnyitották a pályát a hazamenetelre. Nagyon elfáradtunk, de este még benéztünk kedvenc pincészetünkbe, felvettünk egy estényi bort, és bejelentkeztünk másnapra.

A szállásra visszatérve tovább méltattuk a tavalyról már jól ismert 2001-es édes Furmintot, és a megtérő versenyzőt a csapattal együtt, meghívtuk egy pohárkára, miközben jót beszélgettünk a rally világáról.

A tervezett korai kelést, és indulást nem mindenki volt képes végrehajtani, ezért ezt a napot (is) két csoportban, különböző helyeken néztük végig. Ekkor már erősen koncentrálva a tervezett esti pincészeti látogatásra, mert a metsző hideg mellé erős szél is társult közben.

A Rácz & Koroknay Pincészet Tállyán van, és a tavalyi véletlennek köszönhető, hogy eljutottunk hozzájuk. Idén sem csalódtunk, és nagyon jó hangulatú "idegenvezetés" közepette alaposan bevásároltunk, bár hármunkból ketten nem kóstolhattak, mert hosszú út előtt álltunk még. Gyorsan felevettük, a távolban maradók rendelését, majd a szerencsi vacsora után rohantunk haza. Útközben az autópályán több csapattal is találkoztunk, akikkel kölcsönös hang, és fényjelekkel "megbeszéltük", hogy hajrá RALLY!

[Lap tetejére] [Teljes képanyag] [Vissza]