[Teljes oldalas nézet] [Kisebb betűméret] [Nagyobb betűméret] Főoldal

Tokajban az igazság :-)

Hűvös, tavaszi idő volt még, mikor a gyümölcsfák virágaival integetett a szél. Egy sanda mosoly kíséretében, gondolat kelt szárnyra, mely új utat ígért. Füstös, büdös kocsmában ültünk, az ordító sramlit nehezen viseltük már, és a hasonszőrű közönség sör- és borgőzös szaga is határainkhoz közelített. Elfintorodott a szellem, és útlevél nélküli távlatot nyitott Tállya távoli tája. Ez persze, akkor csak egy felröppent és szertefoszlott vágyálomnak tűnt, de a hónapok múlásával újra, és újra elhangzott. Nem tehettünk mást, mert ha bor, akkor csak a jóból. Ha jó, akkor, és itt véget is érhetne a történet, ha egyszer nem találkozunk a tokaji táj terményének tetejével. Nóra szüleinek bora mindenkit meggyőzött, hogy utunk csak arrafelé vezethet.

Nagy lendülettel kezdtünk a szervezéshez, és legtöbben hasonló áhítattal vágyták az elképzelt túrát. A komoly borivók, alkalmi fogyasztók, társaság miatt érdeklődők sorra lemaradtak. Nem sejtették, hogy tényleg elindult a hógolyó, és hamarosan megállíthatatlanul görög célja felé. Hárman maradtunk: Én, a Gyula, meg az Ottó. A Tóth Ottó ;-).

A reggeli kábulat már majdnem kiment a szemünkből, mikor a vérnyomások kávéért kezdtek kiáltozni. M3, Shell kútnál megáll, kávé, szendvics, újság bevásárol, és rácsap az éppen üresen maradt asztalra. Nagy mosollyal egymásra néztünk, és még félig bénultan próbáltuk kevergetni a kávét. A csésze alja, sajnos túl közel sikerült a lötty tetejéhez, ezért még a kanalat sem tudtuk rendesen bemocskolni. Egy szendviccsel is átvertek, de elvi kérdés alapon, reklamálásos, visszaszerzős, mindent széttúrva, az asztalon hagyós, ide többet nem jövős, minket nem palira vevős, fennhangos távozás. Miskolc után a táj megöregedett és őszülő halántékkal vártak minket a föld, a dombok és a fák. Igen. Erre már inkább volt tél, mint ősz.

Szerencsen, szerencsére eszünkbe jutott, hogy itt van egy édességgyár, és kerestük a bemutatóboltot némi nassért. Egy lottózó mellett sikerült parkolnunk, ami szinte biztos, hogy Makovecz tervei alapján készült, mert meglehetősen mutatósra sikeredett a mindenhol látható ívelt fagerendázatával, csúcsaival. Szemben a vár várakozott vendégeiként látni minket, de hasztalan, mert a nagy nyeremények csábítása, a szerencsejáték RT. kasszájába jutatott inkább pénzünkből. ;-( A mintabolt, ami inkább ékszerdobozhoz hasonlított, kicsi volt. Ízlésesen elrendezve mindenféle díszes palackú bor, és a sok-sok édesség. Néhányat megkóstoltunk, és meghallgattunk egy újabb történetet, ami a 90-es évektől elég sűrűn hallható az országban. Gyárbezárás, külföldre telepítés, és itt már csak cukrot, kakaót, és kis részen egy kft bon-bont készít. A hivatalos gyári mintabolt már más kategória volt. Az ipartelep oldalán, eldugva egy tömbház földszintjén. Mikor benyitunk szinte visszahőkölünk, de fegyelmezetten és udvariasan érdeklődünk (újra). A nagy helyiségben, szemben, a fal mellett, kopott Salgó polcok, rajtuk elvétve egy-egy feltépett zsák, amiből szánalmas édesipari selejtek kukucskáltak ránk. A történet ugyanaz, de most jobban átérezzük, és eltűnődve ballagunk vissza a kocsihoz.

Nézd már! Arra kell menni Tállya felé. No rajta, és a tervtől eltérően nekivágtunk az "ismeretlennek". A New Holland-on éppen a csőtörő adapter dolgozott, és sokfelé friss szántást is találtunk, meg traktorost is nagy munkában. Tállya egy kis falu. Gondoltuk, és meglepően tapasztaltuk, hogy még eltévedni sem volna nehéz, sok utcáját járva. Néhány helyen pincészetet jelölő feliratot láttunk (rogyadozó ember piktogrammal), hát egyiket elkezdtük követni. Kihaltnak tűnő utcákon kanyarogtunk és a 10. forduló után majdnem lementünk a térképről is, de a vágányok utunkat állták. A ház üresnek tűnt, bár nyitottnak, s csak a hidegtől összegömbölyödött kutyát találtuk, ami még ugatni sem volt hajlandó, "nagy szerencsénkre". Mondtam, hogy hideg volt! Na kííírály, erre rászaladtunk.

Vissza az elejére, és becéloztunk egy másik pincét. Szerencsére, ez közel volt és némi élet is mutatkozott. Talán éppen a tulaj volt, aki már hozta is a pincekulcsot. Néhány oklevél az udvaron, egy-egy jópofa borivós duma, aztán jött a lépcső. Nem kellett túlzottan lehajolni, és csak pár méter mélyre mentünk, de az alapkőzetbe vájt (talán tufa) üreg legalább 30 méter hosszan terült el. Mindkét oldalon emberes (1-2 hektós) hordók végig, a falon körbe fekete penész. Ez a borral jár és sok helyen pénz volt benne, mert visszatalál ide, aki odateszi. "Nagy" hozzáértésünkkel nem tudtunk túl szakavatottnak tűnni, hát valami édeset kerestünk. Kóstoltunk 3-, 5 puttonyost, szamorodnit és vettünk is belőle. Mikor kijöttünk, teleszívtuk a tüdőnket friss levegővel, élveztük a napsütést, és úgy éreztük, valami "komoly" helyen jártunk, s olyat tettünk, amit eddig még sosem.

Ebéd reményében bejártuk a fél környéket, mire találtunk valami vendéglőt. Persze, ha csak úgy erre jártunk volna, akkor biztosan beszédülünk ide az útról, mert óriási, különös építmények sorakoztak a módfelett rendezett kocsma mellett. A mennyiséggel, és a minőséggel itt sem volt gondunk. Benéztünk a közeli pincébe is, és meghökkenéssel vegyített örömmel láttuk, hogy be lehet fizetni idegenvezetéssel egybekötött borkóstolásra. Ez a környék alatt lévő hatalmas pincékben, feldolgozókban történne és lenyűgözően profinak tűnt. Hát ezt most kihagytuk, mert egy majdani nagyobb társasággal vonzóbbnak látszik a program.

Mádon, útközben láttunk egy bíztató feliratot: "Termelői bor". Visszafelé Tállyára, benéztünk, de a forgalom felülmúlta legvadabb elképzeléseinket is. A környéken lévő cukorgyárba cukorrépát, és a sokfelé fellelhető kőfejtésekből mindenfélét szállított ezernyi teherautó. Mindezt olyan tempóban, hogy a fővárosi ütemhez szokott búrák, is csak kapkodták a fejüket és számolgatták az egyre szaporodó ősz hajszálakat. Szerintünk megtaláltuk legelvetemültebb árust, aki csak kínálta valaki cuccát a balekoknak. Illedelmesen megkóstoltuk a szuterénban tárolt műanyag kannák gyanús tartalmát és sajnálatból, mert az öreg igencsak bicegett, vettünk kicsit, aztán padlógáz tovább.

Már harmadszor mentünk el, hol erről, hol arról a pincészet előtt. Nagyon csinosan nézett ki és gondoltuk, hogy a puccos külső nem nekünk való tartalmat rejt. Aztán mégis megálltunk, vagy 100 méterrel odébb, és óvatos tolatás közben kacsintgattunk a portára. Egy Lada állt be a kovácsoltvas kapu elé, és egy nő szállt ki belőle kislányával. Addigra odabotorkáltunk és megkérdeztük, amit mög köllött. Feltűnő kedvességgel és vidámsággal invitáltak befelé és még a kissé bénult képű Magyar Vizsla is barátságot sugárzott. Az udvaron nem volt rend és egymásra pillantva megállapodtunk, ha csak garázs és kannás lé lesz, akkor elhúzunk a sunyiba. A nagy faajtó lépcsőt takart, alatta pedig hosszú asztalt lócával. Néhány hordó látszott csak és kissé elkedvetlenedtünk. A következő ajtó azonban eloszlatta kételyeinket, mert az egész ház alatt pince volt tele különböző hordókkal. Néhányban fa, sokban üvegdugó. Mielőtt megszólaltunk volna, hogy mi inkább édesszájúak vagyunk már elő is került a lopó és valami eszméletlen aranyos elbeszélés mellett, rendkívül sűrű kínálással a száraztól már araszoltunk is az aszú felé. A lelkes férficsapat odavonzotta koccintásra a ház apró úrnőjét is, aki bájosan mutatta meg saját hordóját és nyalogatta az édesebb nedűket. El sem tudtuk volna képzelni korábban, hogy mennyiféle lehet a bor. Minden kóstolásnál megtudtuk, az évjáratot, szőlőt, talajt, kezelést. Egyszerűen el voltunk bűvölve, és szinte mindenre adtuk vettük a poénokat. Néha majdnem sikerült lenyeletnünk a lopót, máskor majd felborultunk a válaszokon. Na, ezt a helyet kerestük. A száraz, kaparóstól, a bodzaillatú félédesen keresztül, a többféle szamorodnin át az aszúkon a szirup édesig mindenféle volt. Vagy két órán keresztül élveztük a helyet, szellemét és borait. Bélámnak (Hamvas) igaza volt: Ott igyál, kóstolj bort, ahol készítik! Ez még sörivós barátomnál is páratlan élményként került elraktározásra. Jó volt ott lenni! Rácz & Koroknay Pincészet

Közben beesteledett és az agresszíven száguldozó kamionok között beértünk Tokajba. Át a hídon és le a partra. A köcsög teherautó végig mögöttünk vagy 5 méterre. Kulcs fel, cucc be a szobába, és hajrá belváros. Nagyon hideg volt. A hőmérő -4,5-ig csúszott lefelé. Feltérképeztük a helyeket és mire belejöttünk volna már be is zártak, kivéve egyet, de ott csak bébisintérek lehettünk volna. Szalagavató volt a helyi gimiben. A szállás, a Tisza és az ott beletorkolló Bodrog partján állt. Vízi-sport Turista ház, Gödör étterem a maga bájával, kutyájával (XIII.Béla ;-))és kellemes hangulatával.

Másnap egy kiadós reggeli után, bejártuk a Zemplén keleti részét. Tolcsván a Bormúzeum zárva volt de pár pince, hívogatóra tárta kapuit. Az előző napi katarzis után nem is vártunk valami nagy dolgot. Egyik helyen csak a mustgáz zavarta ki a nénit az utcára. Elmondta, hogy az idei termés nagyon gyenge a sok eső miatt, és többnyire csak asztali bor lesz belőle. Idén nem vásárolták fel a szőlőt nagyobb gazdaságok, ezért mindenki maga próbálja feldolgozni. A következő pincébe is csak benézhettünk, -bár a vége nem látszott, akkora volt-, mert forrt a friss anyag. Háromhuta felé már mindenütt csak havat láttunk és vívtunk is gyorsan egy hógolyócsatát. Az út menti kietlen tisztáson a téli gumikat próbálgattuk, közben méltósággal felettünk magasodott a 3 süvegszerű domb, fehér fejfedővel. Amint átmentünk a vasúti átjárón, balra megpillantottunk valami nagyszerű látványt. Vissza kellett tolatni, hogy mindenki alaposan szemügyre vegye. Az új célpont Boldogkő-váralja lett. A vár alapjait nem lefelé ásták, hanem a meglévő sziklára építették rá folyamatosan. Legtöbb helyen nem is volt egyértelmű, hogy hol a határ a természetes szikla és a ráépített várfal között. A jóemberek a váron belül két, legalább 25m mély 10*10-es "barlangot" ástak/véstek fogdának, illetve víznyerésre. A falakról rendkívül jó kilátás nyílt a környékre, amit élveztek is elődeink majd ezertől.

Hazafelé benéztünk még egy pincészetbe, de inkább csak felvertük őket korai álmukból. Ez is gyönyörűen ki volt építve, csoportoknak szállással, pincemurival. A Gödörben kezdtük az estét és a hely szelleme ellenére visszatértünk sörhöz, boros kólához. Kártyáztunk, és zárásig elszórakoztattuk magunkat. A sétálóutcában, egy nívós kocsmában folytattuk, ahol majdnem táncba is keveredtünk. Már vastagon állt a hó mindenhol mire megkezdtük a hazamenetelt és a hógolyócsatát. Néhány jól sikerült dobás után menekülőre fogtam, majd egy jól végiggondolt, nekifutok csúszok helyett, a hátamon fekve szánkáztam pár métert miközben extra háromnegyed fordulattal kápráztattam el a közönséget. Ennyi bánta, de egy mosás megoldja majd. Minden más, nálam(nálunk) bekerült a felejthetetlen élmények sorába. Ezzel a kis "..." elbeszéléssel, köszönet Nórának, a támogatásért és a szűkös ismereteink gazdagításáért. Legközelebb(!?!), ugyanott(!?!), veletek.

Ha műveink elnyerik tetszésedet, támogathatod folyamatos bemutatásukat. Minden elem (kép, grafika, zene, írás) alá elhelyezzük azok pártolóinak 30x30 pixeles logóját, a hozzá tartozó hivatkozással. A részletekért ide írj: info[kukac]igyjartam[pont]hu


[Lap tetejére] [Vissza]