[Teljes oldalas nézet] [Kisebb betűméret] [Nagyobb betűméret] Főoldal

Mont Blanc (Chamonix, Servoz, Le Mont), Salzburg, Icici (Opatija) 2007.08.31-09.12.

Mont Blanc, Salzburg, Icici (Opatija)

Régóta vágytunk a hegyekbe, a hó, a jég, a kilátás, a magasság birodalmába és eleinte a Magas Tátra, és a Szlovák Paradicsom domborulatait látogattuk. Aztán valaki feldobta, hogy Mont Blanc, amitől még a lélegzetünk is elállt, amint először belegondoltunk. Kezdetben nagyon idegenül hangzott, a távolságot, a magasságot, a költségeket nézve, de szépen lassan bekúszott a hétköznapi gondolataink közé, és elkezdtük megszervezni, életem eddigi legnagyobb utazását. A sok érdeklődőből most is csak kevés résztvevő lett: Anibell és Lev. Autóval vágtunk neki az egyhetes "hegyezésnek" :), plusz odafelé Salzburg, visszafelé Icici (Opatija) néhány napra.

  • Salzburgtól
  • nem messze szálltunk meg, a mindenkinek ajánlható OberMayr nevű panzióban. A szobánk csodaszép volt, tiszta és modern, flat TV-vel felszerelve, a reggeli bőséges és finom, a személyzet kedves.
    Salzkammergut hegyei, szurdokai, tavai, az alpesi táj, a csend és a nyugalom nagy hatással voltak ránk. Salzburg tetszetős kisváros, de ennél - számunkra - nem több. Különösnek találtuk azt a nagy kínai, japán vagy ki tudja milyen feliratot, ami a város egyik hegyoldalán pirosan rikít... Hol lehettek a városképért felelős (szak)emberek az engedélyezéskor? [képek]

  • 2007. szeptember 1. szombat (úton Salzburg-Servoz))

  • Terveinktől eltérően késő reggel indultunk Salzburg mellől a 770 kilométerre lévő következő állomásunk, Chamonix -Mont Blanc felé. Úgy számítottunk este hét körül odaérünk. Nos a számításainkat több tényező is keresztülhúzta. Az első egy 2 kilométer hosszú dugó München előtt, majd a Svájcba való áthaladás. Ez utóbbi esetben feltehetőleg a navigáció sem volt első osztályú, ezért is vesztettünk jelentős időt. Egy valamiért azonban mégis jó volt a tekergés, Lev javaslatára beszereztük az első élelmiszerkészleteinket egy osztrák Lidl egységben, ez később igen hasznosnak bizonyult. (Németországból Svájcba ugyanis Ausztria röpke érintésével jutottunk el, és itt megjegyeznénk, hogy a hivatalos autópálya-matrica árusító helyen, az osztrák határnál nem lehet kártyával fizetni... Amúgy a Lidl-ben is csak Cirrus Maestro-val...) A harmadik haladásunkat lassító tényező, pedig az autópálya felújítási munkálatok voltak. Volt, amit jelölt a ViaMichelin.com volt, amit nem.
    Jó tudni: a svájciak az autópályát zölddel jelölik, a sebességhatár pedig városban 50, városon kívül 80, autópályán 120 km/h. A kevéssé egyértelmű jelöléseknek köszönhetően az autópályára egy faluval arrébb sikerült felhajtanunk.

    A Bern felé vezető szakaszon látogatást tettünk a Wangen nevű kis faluban, olcsóbb tankolás céljából, ami a kártyás fizetés lehetősége miatt végül elmaradt. A hely valószínűleg mégis élénken fog élni emlékezetünkben egyrészt a fahíd miatt amin (egyszerre egy irányba) lehet be- ill. kihajtani, valamint a helyiek segítőkészsége miatt. A Salzburg - München - St Gallen - Zürich - Bern - Montreux - Martigny - Chamonix útvonal vitán felül legszebb állomása a Genfi tó partja melletti Montreux volt. Amikor odaérkeztünk, a nap egy hatalmas felhőtömb mögül még sütött, és a sugarak élesen kirajzolódtak a sötét felhők alatt. Alig-alig tudtunk betelni a látvánnyal.

    Martigny-ból Chamonix felé szerpentines hegyi út vezet a határon át, miközben egyetlen emberrel sem találkoztunk, így először kissé bátortalanul haladtunk Franciaország felé, majd minden cécó nélkül áthajtottunk. Amúgy a svájci belépés is hasonlóan laza volt.
    Chamonix több kis faluból áll, Le Mont-t a végcélunkat egyetlen térkép sem jelöli, szóval a megérkezés elég izgalmasra sikerült azzal együtt is, hogy nem tévedtünk el. Már vaksötét volt, amikor szállásunkra megérkeztünk, jó néhány térképnézegetés, elbizonytalanodás, kiszállás után. A megérkezést követően sem maradtak el az izgalmak: Egyetlen élőlény, amivel találkoztunk - immáron negyed tíz felé - egy ló volt. Megkerültük a házat, azonosítottuk apartmanunkat (rosszul), dudáltunk, semmi, telefonáltunk: üzenetrögzítő. Végül csak sikerült szállásadónk édesapját felverni. Az apartman nyitva volt, belül benne a kulcs. Legszívesebben azonnal ágyba dőltünk volna, de előbb azért vacsoráztunk, és Lev összeszerelte az ágyat.

  • 2007. szeptember 2. vasárnap (Mont Blanc, Le Mont, Plaine Joux, Lac Vert)

  • Reggeli után a környék felfedezésére indultunk, végül egy spontán hat órás gyalogtúrát tettünk kb. 500m szintkülönbséggel oda, és vissza. A szállásunktól pár tíz méterre több turistaútvonal is indul, gondoltunk megnézzük azt a helyet, amelyik legközelebb van: 20 percre. Ez a La Cote nevű volt, ahol inni tudtunk egy nyilvános kútból. Innen is remek kilátás nyílik a Mont Blanc-ra, és még egy - a franciák által olyan nagyon kedvelt - körforgalom is található. Mivel egyáltalán nem fáradtunk el, tovább indultunk a legközelebbi célhoz: Lac Vert, 40 percre jelezve. Ez a szakasz jóval nehezebb volt, de szép lassan haladtunk, útközben sokat fényképezetünk, találkoztunk idősödő montain bike-os fickóval, aki egy hálós, felsőtestet javarészt szabadon hagyó szerelésben nyomta a sportot, mintha csak szado-mazo szexre készülne és egyéb említésre kevésbé méltó kirándulókkal is. Mindenki köszönt nekünk és mi is próbálgattuk a "Bon Jour"-t szépen ejteni. Utunk során több olyan piktogrammal és egyéb nyilván információközlésre szánt táblával is találkoztunk, melyek alaposan megmozgatták fantáziánkat, de így sem sikerült megfejtenünk őket. Egyik táblán egy ceruzás kérdőjel alapján arra következtettünk, nem csak a magyar agy képtelen jelentést adni a táblának. A második állomáshoz való megérkezésünkkor már nagyon szomjasak voltunk, ezért a láthatóan igen forgalmas étteremben próbáltunk egy üveg ásványvizet venni. Az étteremből kiküldtek minket az épület fagyizó pultjához, ahol egy igen elfoglalt fiatalembert találtunk, aki fagylaltkelyheket készített az étterem vendégeinek. Türelmesen végignéztük a folyamatot, majd a fiatalember a kelyhekkel eltűnt, és hiába vártuk, nem jött vissza. Egy "ingyen" tölcsérrel vigasztaltuk magunkat, majd úgy döntöttünk, vártunk eleget, és tovább álltunk. Találtunk nyilvános mosdót, ahol a csapból ittunk, majd továbbindultunk a legközelebbi helyre Le Chatelet-be, ami a táblák szerint 35 percre van Lac Vert-től. Már útközben realizáltuk, hogy elfelejtettük a Zöld tavat megtekinteni. Nem sokkal később újabb táblákhoz értünk: Chatelet 20 perc, Plaine Joux 35... Nos... Mi természetesen - mivel egyikről sem tudtunk semmit - a 20 perces utat választottuk. Ez a szakasz volt kirándulásuk legnehezebbje, meredek emelkedők, sáros utak, az emelkedők persze gyors egymásutánban. Ez volt az első pillanat, amikor megirigyeltük a profi kirándulók profi sétálóbotjait, amik egyébként eleinte igen viccesnek hatottak...
    Felértünk, ahol találtunk egy nagy-nagy vendéglátó egységet, saját parkolóval, meg a parkolón kívül egy pár tucat autót. Körbenéztünk, Lev fényképezett, hiszen remek kilátás nyílt innen is a Mont Blanc-ra, és leheveredtünk a fűbe. (Megjegyzem a Mont Blanc szinte mindenhonnan látszik, kivéve persze az erdő belsejéből... :) Éppen azon morfondíroztunk, hogy tényleg akarunk -e azon az úton visszamenni, amin jöttünk, amikor egy francia kiránduló hölgy megszólított minket. Feltehetőleg azt mondta, hogy nagyon meredek az út. Mivel nem igazán értettük, megvártuk barátnőjét, aki beszélt angolul. Valóban figyelmeztetni akartak, hogy nem kellene arra mennünk, s amikor megemlítettük, hogy onnan jöttünk, elismerően nyilatkoztak, és javasoltak másik útvonalat, az autóút mentén, majd búcsúzáskor, megemelték sétálóbotjaikat, úgy intettek. Elindultunk és a Lac Vert helyett a hölgyek szerint 20 percre lévő Plaine Joux felé vettük az irányt. Itt szert tettünk vízre, bár itt is volt nyilvános kút, Lev csinált egy panoráma képet és nézegettük, ahogy a siklóernyősök neki szaladnak és már repülnek is a völgy felett. Természetesen itt is remek a kilátás a Mont Blanc-ra.
    Plaine Joux-ból a Lac Vert érintésével indultunk haza, számos gombát láttunk, amiknek nem tudtuk a nevét, meg egy légyölő galócát is. Ez utóbbi nagy hatást tett rám, nagyon szép, ilyen gombát csak a mesekönyvek lapjain láttam, na jó legfeljebb még a Vásárcsarnok tárolóiban... A fehér szabálytalan pöttyök kidudorodnak, mintha festéket cseppentettek volna az élénk piros, majdnem bordó kalapra.
    A zöld tó tényleg zöld, nem túl nagy és partján hemzsegnek a turisták, tehát hamar tovább álltunk. A lefelé menet talán kevesebb energiát igényel, mint a felfelé, de a térdeket sokkal jobban terheli. Lefele bizony újfent megirigyeltük azokat a röhejes botokat. Öt után érkeztünk haza, kimerülten, és éhesen. Nagy melegszendvics lakomát csaptunk és nem kellett altató...

    [képek]

  • 2007. szeptember 3. hétfő (Mont Blanc, Aiguille du Midi)

  • Bevásároltunk, hogy tudjak főzni. Ez kissé elhúzódott, így csak 3 körül értünk a felvonóhoz, amivel az Aiguille du Midi-re lehet feljutni. Innen egészen Olaszországba visz át felvonó, persze egyre drágábban, sőt aki a negyedik állomáson száll ki, azt autóbusszal hozzák vissza.
    Mi az Aiguille du Midi utáni megállót (P. Helbronner) céloztuk meg fejenként 54 euróért, de ehhez már késő volt, ezért "csak" a csúcsra mentünk fel (Midi). Az első szakasz igen megedzette a tériszonyomat, a kabin - amiben mellesleg mindenki lazán ténfergett, fényképezett, beszélgetett - himbálódzott és elég meredeken haladt felfelé, időnként nagyokat zökkenve. Magam két kézzel kapaszkodtam, és elég bátortalanul néztem le meg fel meg be, de mivel alig egy tucat útitársunk volt bárhová néztem, kiláttam.
    Az első megállónál siklóernyősöket láttunk, és felöltöztünk, tekintettel a hűvös szélre. Újabb megálló következett felfelé, itt már felhőbe burkolózott a táj, nem nagyon lehetett kilátni, így a tériszonyom is kevésbé kínzott. Fent teraszok vannak, egy jégbarlang, és lifttel lehet a panoráma teraszara felmenni, ez 3842 méter magasan van és a Mont Blanc 4807 méteres csúcsára át lehet nézni (már ha nem takarják felhők), és le a Glacier des Bossons nevű gleccsere. Fent a szél jeges, időnként havat kavar fel a teraszokra, ahol nagyon hideg van. A látvány persze csodaszép, gleccserek, sziklák, felhők, varjak, csúcsok, hó és hegymászók! Lev addig fényképezett amíg az ujjai teljesen elmerevedtek, én hamarabb feladtam, bementem az épületbe és ott vártam Levre. Az utolsó menettel, fél hatkor indultunk vissza Chamonix-ba.
    Miután hazaértünk eleredt az eső, amint azt a házigazdáink előre megjósolták. :) Később kiderült, hogy ez volt az egyetlen időszak a héten, amikor "rossz" idő volt. :) [képek]

  • 2007. szeptember 4. kedd (Mont Blanc, Cascade du Dard, Montenvers, Mer de Glace, Les Drus)

  • Reggelre szépen kisütött a nap és kezdett felmelegedni a levegő. Ennek igen megörültünk, mert hétfőn már kezdtük tervezgetni az otthonülős esős napokat. Jól feltöltött élelmiszerkészleteinknek köszönhetően remek reggelit csaptunk, sőt uzsonnával felszerelkezve indultunk a Cascade du Dard felé, ahol egy 20 méteres vízesés található. Ez a Mont Blanc tunnel - a Chamonix-t Olaszországgal összekötő 11,5 km hosszú alagút bejárata- mellett található. Gyorsan odataláltunk, a parkolóból 5 perc sétára van a vízesés, az út egy kis fahídon vezet át, illetve a leeső víz felett újabb fahíd van. Természetesen, ennél a látványosságnál is található egy vendéglátó egység. Olyan korán voltunk ott, hogy ezúttal a terasz teljesen üres volt.
    Úgy terveztük, hogy megtekintjük a Glacier de Bossons nevű gleccsert is a Chatalet du Cerro mellől, de ehhez az alagút felé kellett volna menni, arra pedig erősen dugó-szerű jelenséget tapasztaltunk, ezért ezt a programot elhalasztottuk.
    Az alagút előtt a következő tartalmú táblák láthatóak a szokásos KRESZ táblákon kívül:
    "Ascoltate la radio" - hallgassák a rádiót franciául, angolul és olaszul (persze az, hogy melyik frekvencián az csak egy fényreklámból derül ki, amin viszont rendkívül sok szöveg fut, igen gyorsan), továbbá a haladás várható sebességére utaló táblák is vannak: 1 km 30 mn, 2 km 60 mn - elég riasztó, remélhetőleg szombat reggel nem lesz ekkora dugó, mi ugyanis akkor és arrafelé szeretnénk elhagyni az országot.
    Némi tanakodást követően és bízva benne, hogy a továbbiakban is szép marad az idő, beszereztünk egy-egy MultiPass kártyát, amivel 66 €-ért 3 napon keresztül korlátlanul használhatjuk a környék legtöbb felvonóját. Ezt a lehetőséget egyébként hétfőn azért nem fontoltuk meg, mert megbízhatónak vélt források alapján arra számítottunk, hogy otthon fogunk kuksolni a szakadó eső miatt.... :(
    MultiPass kártyáinkat először a Chamonix-ból (1035 m) induló Train de Montenvers-en használtuk, mellyel 1913 méter magasba vonatoztunk, a Mer de Glace (gleccser) alsó végébe. A vonat vagy, inkább fogaskerekű menetideje 20 perc, az út csodálatos. Odafent szebbnél szebb csúcsok, és szél fogadott bennünket. Egyik kedvenc csúcsunk a Les Drus, igen sok képen fog szerepelni, de valójában minden csúcs gyönyörű, ahogy a felhők körbelengik, aztán kibontakoznak a sziklák, ahogyan megcsillan a havon a nap, ahogy árnyékot vet a meredek kőfalakra egy-egy felhő. Itt Montenvers-ben több látványosság is akad, két múzeum (ezeket kihagytuk), egy ásvány galéria (ez egy elszántságtól és érdeklődéstől függően 3 - 10 perc alatt megtekinthető kiállítás), és egy jégbarlang (Ice grotto). A jégbarlanghoz egy kabinos felvonóval lehet lejutni, valamint kb. 15 perc lépcsőzéssel. Az Aig. du Midi után ez egy laza tériszony nélküli 5 perces kis kirándulás volt le a gleccser völgyébe. A gleccser amúgy itt nem olyan szép, piszkos jég és hó. A 15 perces lépcsőzést kb. 40 perc alatt abszolváltuk Levnek ugyanis rendkívül sok témát adott a környék a fotózáshoz. Nem mellesleg elrepült felettünk egy vadászrepülőgép, valamint egymástól függetlenül két helikopter is.

    A jégbarlang egy turista -gagyi. A retúr vonatjegy a kabinos felvonó árát is tartalmazza (20€ - ha nincs MultiPass kártyád), így aztán persze szinte mindenki elmegy a jégbarlangig, de elárulom: teljesen felesleges. A bejárat szép, de ezen kívül semmi, de semmi szépség nincs arrafelé, ami van az mind mesterkélt. Színes fényekkel megvilágított, szobaszerűre kifaragott üregek, melyekben zene, és a jégbarlang közepén egy pasas egy bernáthegyivel. Ő azért van ott - gondolom - hogy ki-bekapcsolja a fényeket és a hangtechnikát, valójában a főtevékenysége, hogy 6 €-ért a kutyájával bárkit lefényképez, ráadásul még dohányzik is a barlangban! A gleccseren keresztül vezet egy "kiránduló" útvonal, szabad szemmel láttuk is a kis pontokat, ahogy vonalba és kisebb csoportokba rendeződve haladtak át rajta. A felvonóból kiszállva találtunk egy hatvanszoros nagyítással operáló teljesen ingyenes látcsövet. Szerettem volna megnézni a gleccseren áthaladók arcát, de sajnos egy fenyő azt a részt eltakarta, de így is sokat kuksiztam. Lev talált egy házat jó magasan, olyan 3000 méteren, amit rendszeresen kialakuló felhőktől csak ritkán lehetett látni. Visszafele a vonaton elégedettségünket és persze financiális helyzetünket firtató kérdőíveket töltöttünk ki. [képek]
    Délután még elmentünk a reggel elpasszolt helyhez, a Cerro-hoz, és onnan még 10 percre a kilátó pontoz, ahonnan egy a Mer de Glace-nél sokkal szebb gleccserre lehet látni a Glacier des Bossons-ra. Lev elkalandozott, átugrotta a "danger" feliratú sziklát, és egyszer csak a gleccser alól a köves völgyből fütyült... Visszafelé gyönyörű virágokat fényképezett nekem, aki egyedül álldogáltam ott, a "Vigyázat veszélyes terület" táblák alatt.
    A fülemben hallottam a szívdobogásomat és, mint akit hajt valami, csak rohantam a csapáson, hogy minél közelebb kerüljek a számomra oly vonzó, de veszélyes természeti jelenséghez. Meglepően jól haladtam, és nem igazán értettem, hogy ezt a szakaszt miért nem nyitják meg az emberek előtt, de vad rohanásomban fel sem tűnt, hogy sokszor csak centimétereken múlott, hogy le ne guruljak a gleccser völgyébe, a szinte kiszámíthatatlanul labilis kavicsos, sziklás, időnként meredek talajon. [képek]

  • 2007. szeptember 5. szerda (Glacier du Tour, de Balme, Charamillon, Le Tour, Argentiere, Lognan, Grand Montets)

  • Úgy terveztük, hogy a Chamonix völgy másik oldalán kalandozunk, mégpedig úgy, hogy letesszük az autót, elvonatozunk az egyes számú felvonóhoz, azzal felmegyünk a gerincre (Tete de Balme), onnan átruccanunk a másik felvonóhoz és azzal megyünk le, majd 2 km -re ott is van az autó.
    A terv megvalósítását azzal kezdtük, hogy átautóztunk Montroc-ba, jó ütemben érkeztünk, alig 15 percet vártunk a vonatra, ami a Chamonix - Martigny (CH) útvonalon nagyjából óránkénti sűrűséggel közlekedik. Első kellemetlen meglepetés a hűvös és ráadásul elég erős szél volt. Az első kellemes, pedig maga a vonat, ami rendkívül kulturált, tiszta és meleg volt, külön öröm volt, hogy ingyen utaztunk. A második kellemetlen meglepetés Valloricne-ban ért minket, nem találtunk az állomáson wc-t (eddig szinte mindenhol találtunk ingyenes normális illemhelyiséget), ám ez volt a kevésbé elkeserítő. Az igazán dühítő az volt, amikor az állomás közvetlen szomszédságában a felvonót zárva találtuk. Tábla sehol, információ sehol, ember sehol. Némi szitkozódást és az előző napi elégedettségmérésben adott magas pontszámok megbánását követően visszaindultunk Montroc-ba, nagyjából egy órát vesztegettünk el... :(
    Le Tour-ból (1462 m) kiskabinos (6 személyes, mi oda-vissza édeskettesben utaztunk) felvonóval jutottunk Charamillon-ba (1856 m). Itt remek kilátás van a völgyre, a Glacier du Tour nevű gleccserre, a környező hegyekre, és persze van az elmaradhatatlan vendéglátóegység. Tovább indultunk a másik, teljesen nyitott felvonóval a Col de Balme (2186 m) felé. Annyira fújt a szél, hogy tanácsosnak véltük esőköpenyeinkbe csomagolni magunkat, ui. még Salzkammergutban tapasztaltuk, hogy a szél ellen is elég hatékony. Persze a kimelegedett túrázók és hegyi biciklisták elég furán néztek ránk, de mi nem zavartattuk magunkat. A második felvonó felső állomásán semmi nincs, még a vendéglátó egység is jó 10-15 perces sétára van. Az út teljesen nyitott terepen vezet, ami a fotózásnak ugyan kedvez, ám most a szél miatt cseppet sem volt kellemes. Elsétáltunk néhány tehén felett, és elérkeztünk az étterem épületéig. Ez gyakorlatilag a svájci - francia határon van. Számos turista kucorgott a ház fala mentén, keresve a lehetőséget, hogy a ragyogó napfényben megmelegedjen kissé. Én magam is megpróbálkoztam ezzel, mert nem kívántam a szélben Levvel tartani, ám a folyamatos szél miatt ez reménytelen kísérlet maradt, így igyekeztem a Mont Blanc látványát a lehetőség szerint élvezni. Lev tengerszemet, tavat, víztározót és csipkés svájci hegyeket látott, 50 percet volt oda.
    A Chamonix völgy látványa a Mont Blanc tövében, gleccserekkel csipkézve, szinte megbabonázott. Fel kell mennem a közeli csúcsra, és érezhessem azt a semmihez sem fogható szabadságot, amit ezek a monumentális természeti jelenségek nyújtanak, amikben elveszek a magam önállóságában, és eggyé válok a természettel a hegyekkel, a felhőkkel, a fűvel, a távlatokkal, a színekkel... Nem sokkal hagytam el az épületet, máris elkerültem a széljárta folyosót, és kellemes melegben, fokozatosan vetkőzve, rohantam, vágtattam, a kiszemelt "csúcs" felé (Tete de Balme). Az irodában edződött tüdőm sípolással adta tudtomra, hogy lassan tényleg közel az eggyé-válás a természettel, de a tetőig nem ismertem megállást, csak néhány pillanatra, mikor megborzongva érzékeltem a távlatokat, a környezet szépségét. Az erőmmel igencsak elkészültem, és egy körúttal akartam visszatérni, de bizonytalan volt, hogy a kitaposott ösvények (csapások) merre visznek, ezért toronyiránt, szinte bukdácsolva, továbbra is nagy lendülettel "száguldottam" visszafelé. Egyik kézben a fényképezőgép, másikban az állvány, közben a zsombékok között fürkésztem egy-egy biztonságos talpalatnyi helyet, hogy azért vissza is érkezzek...

    Megbántam, hogy nem mentem vele, hiszen így is, úgy is fáztam. Visszafelé megállás nélkül mentünk Le Tour-ba, ahol csak az autóban sikerült teljesen átmelegednem. Kezemet és a lábaimat is a szélvédő alatt felhevült kesztyűtartó tetején melengettem. Próbáltunk nekem harisnyát venni, de egy sportbolt 35 €-s lábfej nélküli cicanadrágján kívül semmit nem találtunk. :( [képek]

    Az Argentiére (1252 m) városából induló felvonó parkolója kétszer - háromszor akkora mint az esztergomi Tesco -é. Három után értünk oda, igaz nincs szezon, de sikerült az első sor első helyén parkolnunk, és egyetlen fiatal párral megosztatunk a kabint Lognan (1972 m) felé. Onnan rögvest átszálltunk a Grand Montets-re (3275 m) szállító másik felvonóra, ahol már csak ketten utaztunk a hatalmas kabinban. Már az első szakaszon elértük a "nagyfenyő, kisfenyő, semmi sem... :)" határt, a második szakaszon a kövek is elfogytak és jó darabon a gleccser felett himbálózva utaztunk. Odafent csodaszép hófehér gleccsert, a hóban, jégben kishangyának látszó hegymászókat, csodaszép csúcsokat fényképeztünk a hideg széltől elgémberedett kezekkel. A gleccsertúrázók nyomai mintákat rajzolnak a hóba, "örök" nyomot hagyva az utánuk következőknek. Lefelé Lognan majd kétezer méteres magasságában, az immáron bezárt étkezők napsütötte teraszán fogyasztottuk el uzsonnánkat. [képek]

    Talán másoknak egyértelmű, de azért itt megosztanám az észrevételeimet a felvonók elnevezéseit illetően.
  • Cablecar (Téléphérique) - nagykabinos felvonó, 50-60 férőhelyes, ilyen visz az Aig. du Midi-re, és szerényebb kivitelben a Lognan, Grand Montets és Brévent csúcsokra
  • Gondola (Télécabine)- kiskabinos felvonó (4-6 személyes), nekem ez tetszik a legjobban, le lehet benne ülni, jól lehet kapaszkodni és szerencsés esetben nem kell megosztani másokkal, síszezonban nyilván nemigen van szerencsés eset (kívül van síléctartó)
  • Chairlift (Télésiege)- mind közül a legrosszabb, libegő féleség, kabin meg biztonságérzet az nincs, hideg menetszél viszont van...


  • A 3 napos MultiPass nem 72 órán keresztül érvényes, hanem a megvásárlás napján és az utána következő 2 napon (van olyan MultiPass is ami nem egymást követő napokra érvényes, drágább persze). Mi eleve délután vettük a saját bérleteinket, meg még a Vallorcine-os kirándulás hiábavalósága is csökkentette a felhasználás időtartamát, mégis már a második napon megtérült. Kedden 20, szerdán 26,5 ill 36,5 € értékben felvonóztunk, így már 17 € pluszban vagyunk. :)

  • 2007-09-06 csütörtök (Les Houches, Prarion, Flégére, Index, Planpraz, Brévent)

  • Ma is időben -11 körül ;)- elindultunk Les Houches-be a Prarion nevű felvonóhoz. Sem szél, sem csapadék, csak ragyogó napsütés várt minket 1900 méter magasan. A táj békés és zöld errefelé szeptember elején, ám a használaton kívüli sífelvonókat elnézve szinte látjuk magunk előtt a síelők hadát, a kesztyűs, sapkás téli nyüzsgést. És persze amit még határozottan láttunk magunk előtt, az a Mont Blanc, egy eddig még nem látott szögből. Elbóklásztunk jobbra, balra, egészen fél egyig, amikor is döbbenten tapasztaltuk, hogy a gondolák állnak. Egy kizárólag francia nyelvű A4-es papírra nyomtatott hirdetményből megtudtuk, hogy szeptember 16-ig 12.30 és 13.30 között nem üzemel a felvonó. Sajnos ezt a nem kevéssé lényeges info-t sem tartalmazza a MultiPass (MP) kártyákhoz kapott füzetkénk.

    A közel egy órás kényszerpihenőben elfogyasztottunk egy-egy croisson-t a felügyelet nélküli teljesen üres melegedőben, és használatba vettük a bio WC-t, melynek működési elvéről ábrát helyeztek el a bejáratnál. A franciák nagyon racionalisták, a holtszezonra is alaposan felkészültek, ezt az egy órás üzemszüneten kívül a csapvíz hiánya is egyértelművé tette számunkra. [képek]
    Kettő felé értünk Les Praz-ba a Flégére felvonóhoz. Néhány kép erejéig megálltunk az 1894 méteres magasságban található első megállón, itt ugyanis nem csak kilátás van a völgy szemközti csúcsaira, de belátás is a Mer de Glace völgyébe, a Les Drus-ra, ill. látszik a Montenvers vasút vonala is.
    Az Index nevű csúcs felé, nyitott felvonó visz (tériszonyosoknak ez a legparásabb). A kezelő személyzet előzékenyen figyelmeztetett rá, hogy baseball sapkáinkat könnyen lefújhatja a szél. A remek idő miatt nemigen vettük komolyan a figyelmeztetést, csak akkor, amikor egészen meredeken húzott felfelé minket a lift és a széltől könnyünk kicsordult, kezünk ledermedt, annyira hogy még az oszlopokra szerelt reklámokat sem örökítettük meg. Fent az egészen kopár vidéken jó néhány hegymászót, túrázót láttunk és lassan a nap melegétől elmerevedett ujjaink is képessé váltak a fényképező kezelésére. [képek]
    Hogy minél inkább kihasználjuk a MP kártyáinkat még egy programot beterveztünk, a szintén északi oldalon található Brévent felvonót. Az első állomásig Planpraz-ig gondolák visznek remek kilátást biztosítva Chamonix városára, innen pedig nagy kabinos felvonó közlekedik Bréventbe (2525 m). Az utolsó szakaszon láttuk a kabinból ahogy hegymászók haladnak felfele a függőleges falon, de mire a kilátóhoz értünk a hegymászók is felértek a hegyre. Brévent a hasonló nevű tavon kívül még az ismeretlen eredetű, jellegzetes szagú fekáliáról is emlékezetes (talán juh). A csúcson elhelyezett fekete márványba vésett térképen centiről centire jelölték a körben látható csúcsokat és magasságukat, ami nagyon zsúfolt lett. [képek]

  • 2007-09-07 péntek (Glacier des Bossons , Pyramiden)

  • Jó tartalmas reggelivel igyekeztünk utolsó franciaországi napunkhoz biztosítani a lendületet, és persze cél volt élelmiszerkészleteink azon maradékainak elfogyasztása is, amit nem könnyen tudtunk volna magunkkal vinni Horvátországba.
    Kellett is az energia, hiszen a Glacier des Bossons napok óta csodált piramisainak közelebbről történő megtekintését terveztük, erre pedig csak (a táblák információi szerint) egy jó másfél órás túra után kerülhetett sor. Lev már legszívesebben akkor elindult volna erre az útra, amikor néhány nappal ezelőtt otthagyott a kilátópontnál, csak akkor már esteledett.
    Elterveztük, hogy ezen a túrán teszteljük bakancsainkat. Lev vadiúj lábbelijét már az első tíz perc után visszacserélte a korzós cipőre. Némi tanakodás után úgy döntöttünk, nem cipeljük fel a hegyre a lecserélt cipőt, inkább eldugjuk egy bokor aljában. A Cerro - lévén csak 1358 méter magasan - elég népszerű kirándulóhely, ezért két kanyarral feljebb egy hatalmas kőtömb aljában került átmeneti elhelyezésre a nem kívánatos teher.
    Két fahídon átmentünk, majd cikk-cakkban haladt folyamatosan felfelé az út, itt-ott kilátást engedve a városra ill. a Midire. Remek málnabokrokat találtunk útközben, le is szüreteltük, ami az utunkba akadt. Lev fotózott, amíg én előrementem, hogy újra és újra pihegjek egy kicsit. Mindhiába a sok megálló, két óra múltán teljesen elfáradtam. Lev átvette a hátizsákot, így tettük meg az utolsó fél órát. Ez idő alatt egy fiatal francia pár megelőzött minket, a hölgy mellkasán kenguruban csecsemőt vitt, hátán zsákot, abból bagett kandikált kifele. A férfi nyakában egy kiskölyök ült. Ők végigszaladták az emelkedőket, mintha csak 10 métert rohannának a busz után. Amikor végre megérkeztünk a kilátó pontot jelölő táblához, csalódottan tapasztaltuk, hogy elég messze vagyunk a gleccsertől, így aztán tovább mentünk, mindaddig, amíg a gleccsertől már csak egy 50 méter mély köves meredély választott el minket. Felettünk a hófehér jégpiramisok, és a szikrázó napsütésben megcsillantak a Midi-re tartó kabinok. [képek]
    Lefele menet is málnáztunk, jó pár még megdézsmálatlan bokrot fedeztünk fel. Az elrejtett cipőt nem felejtettük ott, megtaláltuk a helyet, ahová dugtuk és nem is tűnt el. (Remélem idáig mindenki izgult.:)
    Hullafáradtan tankoltunk egy automata kúton (1,282 €/l-ért La Fayet-ben, ami olcsónak számított), a Visa Electront nem tudtuk használni, de szerencsére a kijáratnál lévő bódénál lehetett vele fizetni. Ablakmosásra nem volt mód. Este pakolás, takarítás volt a program.

    Általános franciaországi tapasztalatok
  • A nevezetességek jól kitáblázottak, könnyen megtalálhatók.
  • A körforgalmak helyenként őrjítően sűrűn követik egymást, de sokszor megkönnyítik a navigációt.
  • Chamonix síparadicsom, de a nyári szezonra is abszolút felkészült. Mindenféle sportra van lehetőség: golf, görsí (vagy ki tudja, hogy hívják), hegyi biciklizés, hegymászás, etc.
  • Az előítéletekkel szemben találtunk néhány angolul is beszélő franciát. :P
  • A MultiPass jó dolog, bár a felvonók menetrendjével, az információkkal kapcsolatosan volt panaszunk.
  • Feltűnő a kerítés hiánya. A városokon kívül egyszerűen sehol nem látni kerítést, még kiránduló utak melletti házaknál sem.
  • A szép zöld füves területeket karókra feszített damillal határolják, helyenként a karókat síbotok helyettesítik.
  • Általában véve a környéket tisztaság és rendezettség jellemzi.


  • Horvátország Icici (Opatija)

  • Az olasz autópályákon kapus rendszer van, a via Michelin elég jól jelöli, hol kell jegyet venni, hol kell fizetni. Az egyik nagy szakaszon elég hosszan útépítés volt, és az olaszok voltak olyan korrektek, hogy erre a részre, nem fizettettek velünk útdíjat. Vagy csak mázlink volt? Horvátországra ugyanez nem érvényes, pedig voltak olyan szakaszok, ahol még csak ottlétünkkor épült az autópálya másik fele...
    Az út során áthaladtunk Szlovénián, kellemes, csendes, nyugis rész volt, a zöld tájban el-elszórt sárgás szalmakötegekkel.
    Horvátországban a minket fogadó óriási szivárványt semmilyen egyéb tapasztalat, látvány vagy élmény sem tudta később felülmúlni. A Hotel Icici-t nem ajánljuk senkinek, elég lepukkant és zajos. Feltehetőleg nagyon modern és jó hely volt a 60-as években, aminek biztosan örültek is az idelátogató elvtársak, de mára nagyságrendekkel megnövekedett forgalom, és a látogatók sem kedvelik már túlságosan a leplezetlen retro stílust.
    Egyik nap látogatást tettünk Fiumében. Fura, ahogy az óváros keveredik az iparvárossal, a centrumban dokk, hat háznyi hajó a belváros aljánál, és a nevezetességnek számító várból tíz és húszemeletes betonházakra, no meg egy rém csúnya kéményre látni.
    A fagyi jó volt, a tenger hideg, de azért sikerült kipihennünk az igen aktívra sikeredett francia napokat. [képek]

    Anibell, Lev

    [Lap tetejére] [Teljes képanyag] [Vissza]