[Teljes oldalas nézet] [Kisebb betűméret] [Nagyobb betűméret] Főoldal

Gondolatok a dohányzásról, felelősségről, egészségről...

Leszokásunk hétköznapjai: blog
Amikor az életmód és a megbetegedések kockázatának összefüggéseiről olvasok, akkor mindig elfog a szorongás, mert félek, hogy barátaim maguk alatt vágják a fát. Persze sosem tudhatjuk előre, hogy a legnagyobb elővigyázatosság mellett elvisz-e minket a legegyszerűbb kórkép, vagy a legönpusztítóbb életvitel mellett is elélünk 80-90évig.

Igen. Nagyrészt a "vak" szerencse, és a felelősségvállalás önmagunkért, ami a legnagyobb hatással bír életünk alakulására. Előbb, utóbb mindenki eljut oda, hogy valamennyire tudatosan eldönti, melyik irányba szeretne menni.

Az első próbálkozás, hogy függetlenek legyünk a füsttől nem tartotta magát sokáig. Nyolc éve volt, puccos étterem, valamelyik decemberi este, a szülinapokkal összekötve. Kukacos Tequila, félig elszívott utolsó szál, ereklyeként leadott utolsó, kedvenc öngyújtó. Aztán pár hét és vissza a gyújtó, vissza a füst, oda önbizalom, hit, remény, és bizalom. Akkor nem sikerült, mert az első megingás a teljes feladást jelentette. Hiányzott a szeretet belőlünk, hogy magunkra is figyeljünk.

Közben teltek, múltak az évek, s újra megfogalmazódott a bensőkben kiérlelt igény, a saját belátás, magasztos önérdek szerint. Megelőzni, hogy a kényszer, az elrobogó vonat utáni sóvárgás késztessen gondos vagy kénytelen figyelemmel fordulni testünk, önmagunk felé.

A fejlettebb technológia (tapaszok, rágók stb.), az alaposabb előkészítés, a mélyebb meggyőződés messzebbre vezet ezzel az alkalommal. Talán belátásunk elért olyan távlatokba, hogy a hozzánk legközelebb álló, természetesnek vett, létezésünk alapjait nyújtó fizikai kiterjedésünk óhajait is meghalljuk, megértjük, elfogadjuk. Talán felpillantunk abból a lehajtott fejjel eltöltött szakaszból, ahol csak eszközként, örömforrásként, vagy korlátként tekintettünk magunkra, ami csak kiszolgálja tudatunk torz tévelygéseit.

Persze tudjuk, hogy nem ilyen egyszerű a dolog, és a részletek, a pillanatok adják a nehezét, amikor fizikai, elemi, ösztönszerű mozdulattal vágyjuk az elérhetőt, és a távoli fény nem ad azonnal érzékelhető fogódzót. Az érett belső változás, az igen, önmagukra, a kemény következetes kitartás, a barátok tisztelete, támogatása. Ez segít, de legfontosabb a megértő, gondos, baráti odafordulás, létünk fizikai kiterjedései felé (is).
Ezen a végeláthatatlan hosszú úton is szabad hibázni, de a célt akkor sem dobhatjuk el az első vesztet csatánál. Ha kell, bekönyvelünk egy (kisebb) veszteséget, és töretlenül igyekszünk tovább, mert ha az első hibánál visszavonulunk, és bukott emberként tekintünk magunkra, sosem lesz kiút, csak romboljuk önértékelésünket, magunk és mások szemében.

Hát végre elindultunk a lángért, hogy a feléledő fáklyánk másoknak is hiteles utat mutathasson, s majdan utódainknak is álljon itt e hiteles mementó.

Leszokásunk hétköznapjai: blog


Ha műveink elnyerik tetszésedet, támogathatod folyamatos bemutatásukat. Minden elem (kép, grafika, zene, írás) alá elhelyezzük azok pártolóinak 30x30 pixeles logóját, a hozzá tartozó hivatkozással. A részletekért ide írj: info[kukac]igyjartam[pont]hu


[Lap tetejére] [Vissza]