Főoldal

Ez a hely a Te történetedre (fotó, gafika is) vár, ha "így jártál", és ezt szeretnéd itt elmondani. Küldd el!

igyjartam[kukac]igyjartam[pont]hu

  • Isten mentsen meg az ilyen kereskedőtől!
  • Soha ne...
  • Józsi bácsi, azaz önkéntes jótevő(k) korszerűtlen rendszereinkben
  • Rólunk írták (2008.02.09)az esztergomi Hídlapban
  • Isten mentsen meg az ilyen kereskedőtől!

    Egy kisebb átalakítást végzek önerőből, és ehhez kerestem a neten szerszámokat, anyagokat, szerelvényeket. Találtam egy olyan helyet, ( elektroexpressz.hu) ahol szinte mindent forgalmaztak és az árak is rendben voltak. Megrendeltem majd 70 terméket, olyan 80 ezer forint értékben. Mindezt személyes átvételre. Az már akkor is gyanús volt, hogy a kapcsolattartó e-mail címe egy ingyenes szolgáltatónál van, de ezen átsiklottam benczegyula@citromail.hu Azt sem riasztott vissza, hogy a fórumban, csak a jóváhagyott üzenetek jelenhetnek meg, tehát igen erősen cenzúrázott, a "mit gondolsz a honlapról", című topic.

    A rendelés másnapján telefonáltam, hogy megérkezett-e a rendelés, és rendben van-e a dolog?
    -Igen, de még hiányzik néhány, majd e-mailen értesítjük.
    Néhány nap múlva egy e-mailt kaptam: miszerint rendelésemet átvehetem.
    Október 31-i hétvége előtti péntekre szabadságot vettem ki (ekkor a szombaton nov.1. lévén minden zárva volt) és elmentem a termékekért. Az átvételkor derült ki, hogy a teljes listából több mint 10 tétel hiányzik, amit a listán végigmenve a legtermészetesebb dologként közöltek velem.
    Mikor ezt nehezményeztem, mert a tervezett munkához ezek is nélkülözhetetlenek voltak, valamint így fölöslegesen vettem ki egy nap szabadságot, arrogánsan csak azt a választ adta Bencze Gyula vállalkozó, hogy nem kell elvinnem a meglévőket sem. Kérdeztem, hogy miért nem értesítettek, hogy bizonyos dolgok hiányoznak, erre megvonta a vállát és közölte, hogy nem tehet róla, hogy a beszállítója nem szállított. Ez egy korrekt kereskedő?

    Erre nem tudtam mit mondani, mert egy levéllel elejét vehette volna az egésznek, ha korrektül informál, hogy mi van meg, és mi hiányzik. Itt nem a beszállítója késését kellett volna megoldania, hanem engem, a VEVŐT korrektül informálni. Ezt sajnos nem értette meg, hogy a korrekt tájékoztatás fontos egy üzleti viszonyban. Sajnos az sem érdekelte, hogy a hétvégére, a "visszaigazolása" miatt betervezett munkák és odahívott segítők ideje is kútba esett ezzel. Hosszas méltatlankodást követően annyit sikerült elérnem, hogy szavaimat robotként megismételve, mint egy magnó: elnézést kért, és felajánlotta, hogy a hiányzó tételeket a saját költségére házhoz szállítja. Gondoltam, ha ez így történik, spongyát rá, és ezt a borzasztóan ügyfélellenes, arrogáns kereskedőt örökre elkerülöm a jövőben.

    Sajnos a tortúra csak ezután kezdődött igazán.
    Élve a kiharcolt ingyenes kiszállítással a maradék dolgaimat újra megrendeltem, valamint két tétel cseréjét kértem az első szállításból. Az egyik törött volt a doboz épsége ellenére, a másik pedig nem a megfelelő típus volt. A két hibás termék összértéke: 514Ft
    Megírtam, hogy a futárral, akivel elküldi a csomagot, szívesen visszaküldöm a nem megfelelő termékeket. Persze a futár semmit nem volt hajlandó átvenni. Gondoltam, hogy az alacsony értékre való tekintettel (514Ft), valamint semmilyen formában nem kommunikált erről, nem kívánja visszakapni őket.

    Eltelt pár nap és felhívott Bencze Gyula igen arrogáns hangnemben, hogy nem érkeztek vissza a cseredarabok. Mondtam neki, hogy a futár nem vette át, de a költségére visszaküldöm az általa választott módon. Másnap újra hívott fenyegetve, hogy a munkahelyemre elküldi a számlát, és levonatja fizetésemből, és csalást követek el.

    Hol hibáztam, és mit lehetne tenni...
    Lev
    2008.11.20

    Soha ne mondd, hogy soha!

    Azt hittem, én... így... soha ! Pedig van szerencsém ismerni ama bizonyos -és általam nagyra tartott -K. Gábort, ki szerint: - Soha ne mondd, hogy soha!

    Én ehhez - jó és figyelmes beosztotthoz illő módon- tartottam is magam mindaddig, amíg tavaly év vége felé gyanakodni nem kezdtem...

    Mivel nő vagyok és már lassan egy 60 évesnek is inkább "sziával" köszönök, mint hogy "lecsókolomozzam", így az évek haladtával egyre jobban előtérbe kellett helyeznem petyhüdt testem állapotának szemmel tartását. Ez utóbbival (szemmel tartás) még megbirkózom valahogy, de amikor kiderül, hogy gond van és egy nagy tudású egészségügyi dolgozóhoz kell fordulni, hát akkor bizony én sem teszek mást - mint oly sokan mások -, még jobban beletemetkezem az amúgy sem kevés tennivalómba és megpróbálok úgy csinálni, mintha semmi gond nem lenne.
    De hát egyszer mindent ki kell próbálni - hogy kedvenc és egyetlen bátyuskám szavait is idézzem - , ami akár igaz is lehetne, ha nem rólam és nem arról a bizonyos dologról lenne szó!

    Szóval egészségem karbantartása közben évente egyszer eltipegtem kedvenc orvosomhoz, hogy ő elvégezzen rajtam mindenféle vizsgálatokat, aminek eredményeiből majd kiderül, hogy abban az évben melyik kórház, melyik szakorvosánál kell majd több tízezer forintot letétbe helyeznem.
    Az eredményem ez úttal nem lett túl fényes, minek következtében valóban kórházban kötöttem ki, egy műtőasztalon. Mivel "csak" egy kisműtétről volt szó, gyorsan (1 hét) alatt összekaptam magam, mert hát ugye a családom akkor is a családom, ha én félholt vagyok és enniük akkor is kell.
    Teltek-múltak a szorgos hétköznapok, mikor is egy bágyadt tavasz végi délutánon megcsörrent a telefon és az én kedvenc orvosom közölte a szövettani eredményt... Rossz hírem van... Rossz indulatú daganat...

    Akkor veszítettem el minden humorérzékemet és csak annyit tudtam megkérdezni, hogy ez mit jelent? Ilyenkor az ember mintha nem is magáról beszélne, csak valaki felől rossz hírt kapott volna. Az egész telefonbeszélgetésből -jobban mondva ő beszélt, én meg gondolatban teljesen máshol jártam- csak arra emlékszem, amikor azt mondta: - Teljes méh-eltávolítás, a lehető leghamarabb.

    Letettem a telefont és akkor már bőgtem. A másik szobában a férjem éppen valamivel szórakoztatta a kicsiket, mert ők hatalmasakat kacagtak és -Apa, még, még, mééég! felkiáltásokkal cikáztak a szoba és a konyha között.

    Abban a percben már semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy ez az utolsó nyarunk együtt és hogy mi mindent kellene még csinálnunk, amíg lehet, meg arra, hogy mi lesz velük nélkülem? Nekem még annyi dolgom lenne, még egy kisbabát szerettünk volna, a két kislányt fel kéne nevelni... A férjem még a kislányaink ruháját sem találja meg nélkülem... A szüleim össze fognak roppanni...

    Borzalmas hetek álltak előttem, hihetetlen érzékeny voltam, irtózatos mennyiségű marhaság jutott az eszembe, mint pl. visszaszokom a cigire, mert nekem már úgy is mindegy, ugyanezzel a magyarázattal bankrablást tervezgettem, legalább ha nem leszek, majd nekik kicsit jobb lesz, aki valaha keresztbe tett nekem, vagy alaptalanul bántott, vádolt valamivel, felkeresem és az arcába köpök magyarázat nélkül... stb.

    Aztán lassan elérkezett a műtét napja, amikor már teljesen nyugodt, sőt jó kedvű voltam -bár ez utóbbit valószínűleg a kórházi dolgozók "nagylelkűségének" köszönhetem (xanax és társai). A műtét 2,5 órás volt, nem taglalnám, azt sem, ami utána volt. A lényeg, hogy - nagyon sokára ugyan, de- megjött az utolsó szövettani eredményem, miszerint egészséges vagyok! Már csak azt nem tudom, hogy miért kell több mint fél évnek eltelnie ahhoz, hogy egy rákos beteget megműtsenek és a kórházban az amúgy sem kellemes műtét után emberként viselkedjenek vele?

    Ez az eset megint elgondolkodtatott rengeteg dolgon, amit tettem, vagy éppen nem tettem meg eddigi életemben. Átértékeltem nagyon sok mindent.
    Eszembe juttatta pl. azt a fiút, aki sok évvel ezelőtt annyi mindent megtett azért, hogy a közelemben lehessen, minden nap órákkal korábban kelt, csak hogy eljuttassa hozzám előző nap írt leveleit -amik azóta is megvannak-, mindenféle kedves dologgal állt elő, de én akkor talán nem értékeltem kellő képpen...

    De ez már egy másik történet lenne...

    Tumey
    2008.09.21

    Józsi bácsi, azaz önkéntes jótevő(k) korszerűtlen rendszereinkben

    Józsi bácsi foglalkozását tekintve biztonsági őr az Adó- és Pénzügyi Ellenőrző Hivatal Margit körúti kirendeltségénél, ám valójában sokkal több annál, az ügyfelek, az ügyintézés, az etika és a hatékonyság őre, mindemellett a nyugalom, az udvariasság és a kedvesség mintapéldája.
    A Margit körúti APEH ügyfélszolgálat nem éppen álom munkahely. Egy lepukkant lakásirodában székel, ahol pattogzik a vakolat, villódzik a neon, por táncol a szocializmusból maradt bútorok, kényelmetlen székek között, az elszürkült falakat pedig foltokban egyre csúfabb és egyre elavultabb tájékoztató plakátok takarják.
    Négy-öt ügyintéző dolgozik itt, folyamatosan cseng a telefon, amit a legritkább esetben vesznek fel, hiszen legtöbbször tele van az előszoba ügyük intézésére váró emberekkel, sőt elég rendszeresen a folyosón is áll a sor.

    Józsi bácsi egy időben saját készítésű számozott kis kartonlapocskák kiosztásával igyekezett mérsékelni a káoszt és pótolni - a már legkisebb bankfiókokban is üzemelő - sorszámosztó automatát és ügyfélhívó rendszert.
    Sajnos egy felsőbb utasítás eltörölte a hasznos újítást, így most Józsi bácsi éberen figyel, ki mikor érkezik, és mindenkivel közli, hogy ki után következik, valahogy így: "Jó napot kívánok! Start kártya? A fekete kabátos hölgy után következik. Ezt a nyomtatványt kell kitölteni, készítse elő a személyi igazolványát és a lakcímkártyáját." Józsi bácsi a törzs-ügyintézőket névről ismeri, őket melegen üdvözli, ha aktuális a hölgyeket felköszönti névnapjuk alkalmából, de amúgy is mindenkihez van egy jó szava, miközben fogadja az újonnan érkezőket.
    "Jó napot kívánok! Adóigazolás? Aláíró a cégben? Meghatalmazása van? Remek. A kék dzsekis fiatalember után következik. Ezt az űrlapot töltse ki!"
    Ha kismama érkezik, vagy babakocsis anyuka, Józsi bácsi intézkedik, hogy mihamarabb sorra kerüljön, ha valaki csak egy pecsétért jön, Józsi bácsi beviszi az ügyintézőkhöz a pecsételendő dokumentumot, ha valaki nyomtatványért jön, Józsi bácsi tudja, melyik ügyhöz milyen kell, és adja, ha nincs, már mondja is, hol lehet beszerezi. Ha kell, Józsi bácsi fénymásol, útbaigazít, felvilágosít, segít, és mindig együtt érez az ügyfelekkel. Egyszer még azt is láttam, hogy saját kezűleg töltötte ki egy delikvens űrlapját. Józsi bácsi tudja hány nap az ügyek átfutási ideje, mit hogyan érdemes intézni, mire kell odafigyelni.

    Józsi bácsi ügyel arra is, hogy az érkezési sorrendet mindenki betartsa, azok is, akik egyébként előre pofátlankodnának. Józsi bácsi saját bevallása szerint több nyelven beszél, és valóban olykor külföldi követségek munkatársait kalauzolja angolul. A jogosan előre nyomakodó követségieket mindig gyanús, elégedetlenkedő pillantások kísérik, de Ő ezt is barátságosan, és egyértelműen tereli a békés végkifejlet felé. Józsi bácsi számolja, strigulázza hányan jöttek, gondolom önszorgalomból teszi. Ha nem tenné, nem tudná megmondani az ügyfeleknek, hogy mikor vannak kevesen, mikor érdemes, mikor nem érdemes jönni.

    Összefoglalva: Józsi bácsi egy tünemény. Tartok is tőle, hogy Józsi bácsi hamarabb nyugdíjba megy, mint ahogy bevezetnék a teljes körű elektronikus ügyintézést.

    Innen is kifejezzük hálánkat, és baráti együttérzésünket Józsi bácsinak, valamint a hozzá hasonlóan felvilágosult, rugalmas, és bölcs segítőknek, akik a több sebből vérző rendszereink hibáit ilyen remekül próbálják meg enyhíteni.

    Köszönjük, Hajrá Józsi Bácsi(k)!

    Anibell
    2008.03.24

    Rólunk írták (2008.02.09)az esztergomi Hídlapban (18. oldal):

    Köszönjük! :)